Peter Porker képregényei

Peter Porker képregényei

Amikor a Halál szabira megy (Céltalan képregény vélemény, spoileres!!)

2019. március 23. - Peter Porker

Sziasztok!

A mai nap témája egy céltalan képregény, ami nálam elérte a célját. Persze, csak ha az alkotóknak az volt a célja, hogy elgondolkoztassanak. Sok ilyen eredeti alkotásra lenne szükség a magyar piacon.

A céltalan történet egy látszólag céltalan mészárlás, de felettébb szórakoztató dolog. Nem véletlenül került rá a 18-as karika a kötetre. Számomra a fülszöveg így utólag félrevezetőnek hat, ugyanis sokkal több jelentéssel bírt nekem a képregény.

Egyből a közepébe esünk a dolgoknak, a holtak nem tudnak meghalni, felettébb érdekes gondolat... Első hallásra nem tűnik annak, de itt más a helyzet. Én például még egyszer sem hallottam a "miatyánkat" skandáló, és teljesen ártalmatlan zombiról. Ugyanis Budapest utcáit, meg elvileg a világot is ellepték a holtak, akik céltalanul bolyonganak, egy berögzült gondolatfoszlány viszont ad nekik még némi célt, ami mentén még élik kárhozott voltukat. Ennek nem tudni a tudományos okát. Mert nem is lehet az okot tudományosan megtalálni ebben a világban.

Tudniillik ez a bomlasztó party annak köszönhető, hogy a Halál szabira megy, és nincs, aki a holtak ügyét elrendezze. Társai, az Apokalipszis további lovasai is így hétköznapi életet kénytelenek élni, mert erejük, a főnök eltűnésével megfogyatkozott. Megfogadják, hogy kiugrasztják az emberként élő Halált a bokorból, ennek pedig az lesz a legjobb módja, hogy megölik a barátnőjét. Aki feltámad, és emellett a lelke is ott van hősünk fejében is, hogy folyamatosan csesztesse. Tetszett, ahogy a Halál személyét felépítik, amikor Mort neve megjelent leírva, egyből az ugrott be, hogy valamilyen szinten kapcsolódik a halálhoz. A történet végi fordulat pedig elég jól sikerült. 

Nagyon jó a történet, a képi világa pedig horrorhoz mérten komor. A színei tükrözik a világ egyhangúságát, amiben játszódik. A pasztellszínek használata mellett persze a hentelős részeknél elszabadult a ketchup. :D Nagyon tetszettek a rajzok, látszik, hogy sok energiát fektettek bele. Talán annyit hiányoltam belőle, hogy az utcákon lehetett volna több járkáló. Az emberrajzai kifejezetten tetszettek, főleg Mort és a barátnője kapcsolatára visszautaló képkockákon, ahol hiányos öltözékben mutatják őket. :D A lovasok erejét megtestesítő ereklyék/maszkok is marha jól néznek ki.

Annyi a baja a képregénynek, hogy kb. 40 perc alatt elolvasható. A történet mondanivalója is átjött, de annyira nem egyedi dolog ez. Halál nélkül céltalan az élet? Ha az Apokalipszis lovasai nem lennének, céltalanul élnénk? Előbbi lehet igaz. Mások is megmondták, hogy az élet pont attól értékes, hogy véges.

Ajánlott olvasmány mindenképpen. 

A képregényt Pádár Ádám írta és Szebeni Péter rajzolta, kiadta a Frike Comics.

Plusz tartalmakért érdemes ránézni Szebeni Péter Art oldalára, ahol például megnézhettek egy céltalan topshop reklámot is.

A képen a borító látható, kicsit szűrve.

A bejegyzés trackback címe:

https://peterporkerkepregenyei.blog.hu/api/trackback/id/tr6714711307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása