Sziasztok!

A nagy Bosszúállók őrület mellett azért szakítottam időt Spawnra. Egy hónap sem telt el, már el is olvastam a négy új kötetet, letehetetlen kalandot kaptunk ismét, erről írnék kis szösszenetet, viszont nem tudok róla spoilermentesen írni, szóval aki még nem olvasta, és zavarja a spoileres utalgatás, az ne olvassa tovább a bejegyzést.

A helyzet az, hogy a 11. kötet nehezen indult be, olyan érzésem volt mintha a történet nem haladt volna semerre se. Összességében viszont a 14. kötet végére megváltozott a véleményem. Néhány karakter visszatér, nagy kalamajkát okoz, majd eltűnik ismét. Első érzésre olyan, mintha ismételné magát állandóan, aztán később ilyen kérdések foglalkoztattak, hogy  nem érdemlünk meg új szereplőket? Új gonoszok? 300 részen keresztül hókusz-pókusz csoki kókusz mondóka fog kísérteni? Meg tudnak-e halni egyáltalán a szereplők? Én megmondom őszintén, bármi fordulat történt a képregényben, nem tudtam aggódni, amúgy is valami csoda folytán megmenekül, aki bajba jutott. Így viszont minden félelem nélkül lehet élvezni a vérontást, amit rendeznek... vannak viszont olyan történések, helyszínek, fordulatok, amik valószínűleg hosszú távon hatnak majd ki Spawn sorsára, gondolok itt a Zöld Világra, vagy az Al Simmonssal való leszámolásra, ami lehet a sorssal való megbékélés jele. Mi lehet álom és mi a valóság? Gondolom majd kiderül.

 Viszont hiába kerülnek elő újra és újra a pokolból a kisördögökkel alkut kötő gyerekgyilkos fagylaltárusok és instant pszichopata hajasbabák, a karakterek olyan markánsak, egyszerre régiek és újak, hogy nem érzi az ember unalmasnak. A kedvenc történetem a bennünk lakó ördög volt, ami "megszállottsággal magyarázza a pszichopátiát". Sam és Twitch karakterei előtérbe kerülnek, ami szerintem jót tesz a sztorinak, kicsit ilyen lepukkant noiros krimi hangulatot kölcsönöz az oldalaknak, emellett a finomnak nem mondható humoruk visz mindent. A 14. kötet vége meg ismét egy olyan cliffhangerrel szolgál, hogy már olvasnám tovább a 15. kötetet. :(

A rajzok fenomenálisak. Olyan részletesek, szemet gyönyörködtetőek, hogy a képek nézegetése teszi ki a legtöbb időt az olvasásból. Nekem legalábbis. Volt egy kép, egy elhagyott raktárban, éjszaka, szakadó eső, az ablakokon folyt a víz, meg kellett állnom megmutatni barátnőmnek, hogy ezt figyeld, így a 90. rész környékén is ilyen színvonal van, ilyen élő. Mert lehet rövid sorokat igényesen összehozni, de ezek az aprólékos képek tiszteletet ébresztettek bennem, hogy ennyi képregényen át is ugyanolyan a rajzok színvonala. Látszik, hogy a készítők, és a kötetek megjelenése alapján a magyar kiadó is tiszteli az olvasót. És mint tudjuk, Amerikában már a 300. részhez közeledünk. Nem oktalanul.

Várom a következő részeket, meg a különszámokat is, mert itthon ez igazi gyöngyszem, megéri ráfordítani a pénzt és az időt.

A képen az egyik borítókép (Wings of redemption), amit kicsit megszerkesztettem.