Sziasztok!

Jó pár hónapja volt egy előrendelés a Szukits kiadónál (meg másoknál) a Teljes Maus kiadványra. Akkor az egyik facebookos képregény csoportban eléggé teleszarták az üzenőfalat ezzel a megjelenéssel, korábban két-három hetente lehetett találkozni az adásvételi csoportban olyan reménytelen kérésekkel, hogy keresik a Maust. Nem is tudtam, hogy mi lehet ez, de mivel sokszor láttam, mint a Pavlov kutyája, ráböktem az előrendelés gombra, lesz ami lesz. Mint oly sokszor, amikor hallgattam a csoporttársakra, most sem sikerült csalódnom az ajánlásokban. Az e-mailek csak jöttek, jöttek, hogy csúszik a megjelenési dátum (ha jól emlékszem eleinte augusztus végére ígérték), no de végre megérkezett a Teljes Maus képregény.

Számtalanszor elmesélték már a náci Németország bűntetteit, minden évben kijön egy ilyen témájú film, könyv. Sokaknak már a könyökén jöhet ki a téma. Nekem a gyerekkorom legrosszabb filmélménye volt az iskolában kötelezően megnézendő Sorstalanság, és azt még el is kellett olvasni az érettségire, ami egyszerűen kész katasztrófa volt. Nehézkes, szerethetetlen írásmód. Tagadhatatlan, hogy a holokauszt bizonyítéka az emberi aljasságnak, a történelem egyik szégyenfoltja, de nekem visszás ezzel pénzt keresni. Erre jön ez a képregény, amiről fentebb írtam, hogy azt se tudtam, amikor kézbe vettem, mi ez, csak a hype hatására rendeltem elő. Olvasom, hogy a szereplői antropomorf állatok, egérfejű zsidók, macskafejű nácik, kutyafejű amerikaiak. Én hozzáteszem, a lengyelek meg disznók. :D

Kézbe vettem, méricskéltem, szép kiadvány, igényes borító, a hátulján színes térkép a felosztott Lengyelországról. Na lapozzunk bele. A rajz elég minimál. Mindegy, a lényeg, sok a szöveg, lesz mit olvasni. Ezek voltak az első benyomások.

Az a helyzet, hogy egyben elolvastam, annyira tetszett. A rajzok valóban minimál stílusúak, de a szomorú történet elmeséléséhez pont elegendőek. Éppen a rajzok miatt emészthető a történet, habár többször kellett szünetet tartanom, mert nagyon megrázó. A történet úgy épül fel, hogy Artie (az író) édesapjával beszélget, hogy a történetéből könyvet írjon, de képregényes formában. Eleinte jegyzetelget, majd magnószalagra veszi édesapja meséjét a háború előtti, közbeni, és utáni időkről, a fiatalkoráról, szerelmeiről, feleségéről. Jelen és múlt között ugrálunk, a jelen felemelő és sokszor humoros történései, amelyek az öreg Wladek (a mesélő) rossz személyiségéből fakadnak, szükségesek ahhoz, hogy a múltbeli tragikus eseményekből kirángasson, hogy tudjuk, valamilyen felemás, meghasonlott módon Wladek és felesége sorsa jóra fordul.

A képregény olvasása közben végig egy furcsa érzésem volt, nekem nem szimpatikus az öreg Wladek, nem őt sajnáltam, hanem akikről mesélt. A fia jellemzi nagyon szépen, amikor a fejéhez vágja, hogy a ki a fene lenne kíváncsi egy ilyen képregényre, mert Wladek "éppen olyan, mint a zsugori öreg zsidókról rajzolt rasszista karikatúra". De érzésem szerint Wladeket a háború tette olyanná, amilyen. A rokonai, barátai haláláról beszél, de közönnyel, mert máshogy nem élhette volna túl ezt a tragédiát. Amikor Auschwitzba kerül, egy barátja, Abraham megjegyzi: "Innen csak egyetlen út van kifelé... azokon a kéményeken keresztül." Majd a mesélő Wladek a fiához szólt: "Abrahamot nem láttam többé... gondolom ő is a kéményen át távozott."

Letehetetlen olvasmány a Maus, és nagyon közel került a szívemhez. Nem is tudok most többet írni róla. Vegyétek meg, olvassátok el, nagyszerű.

A Teljes Maus képregényt írta Art Spiegelman (első megjelenés 1980.) Kiadta a Libri Könyvkiadó Kft., 2018., 296 oldalon. A képen a kiadvány borítója általam kicsit átszerkesztett verziója.

Sziasztok!
Anno az első posztomban írtam, hogy szeretném, ha az idők folyamán megismernétek, ennek kapcsán szeretnék egy képregényekhez kapcsolódó történetet elmesélni.

Gyerekként kezdtem el képregényt gyűjteni, és az Újvilág Pókemberrel [Csodálatos Pókember, vagy ha tetszik (Cspv2) Adoc-Semic "gondozásában" 90 számot élt meg] kezdtem el, a kétezres évek elején. Ez az egyetem elkezdése miatt félbemaradt, majd később kezdtem felkeresni a hiányzó darabokat, elég sok ilyen volt, "gyerekként" nem voltam túl kitartó. Szóval amikor elkezdtem felkutatni ezeket, megkérdezték többen gyűjtőtársaim közül, hogy minek pont ezt a szart, sztoriban sem túl erős, rajzban sem, meg hát foszlik szanaszét az a gagyi papír , vegyél mást. :)

Ennek a gyűjtögetésnek személyes okai voltak azonban, nem maga a képregény, vagy a történet iránti lelkes rajongás. Az egész oka anyai Öreganyám volt, és az Ő Pókember iránti rajongása. Meg fogtok lepődni, Mama, a maga 69 éves létére, imádta a hálószövő kalandjait, a filmmel lett rajongó, majd amikor meglátta a kezemben a füzetet, einstandolta, és mindig ő olvasta el először. Péter és Mari (ahogy magyarosítva hívta őket) középsulis sztorija nagyon tetszett neki, meg az igazán ocsmány szörnyek. Meg is kérdezte, hogy az első filmben miért jelmezes maszka volt a Manón, és miért nem egy benga állat lett, mint az Újvilágban. Mindig rajtam lógott, hogy mikor lesz már újabb füzet, mert alig bírja ki, hogy mi lesz a kis Péterrel, mert megint bajba került és úgy maradt a vége. Mondjuk Mama annyira laza volt, hogy együtt toltuk végig a Resident Evil 2-őt is, mert abban is voltak szuttyogós szörnyek...

Amikor a nekem már igen régi Újvilág Pókembert veszem a kezembe, annak ellenére, hogy már 12 éve nincs köztünk, mindig eszembe jut Mama hangja, hogy mennyire jó fej volt, és hogy mennyire szerette a kis Péter Parkert. Ezért kellett összegyűjtenem azt a fránya fos kiadású Semices Cspv2-őt.

Szóval boldogan vettem kezembe az NMK kötetét, melyben ismét elolvashattam egy szebb köntösben a Pókember első láb- és hálópróbálgatásait. Aztán lehet még egyszer írok róla értelmes véleményt is.

Sziasztok!

A mostani alanyom a Fumax kiadó Jessica Jones kötete, ami ahogy a képre írtam, karcos, füstös, nem ezt várnád egy Marvel univerzumban játszódó szuperhősképregénytől. A Fumax kötet az Alias 1-9. számait tartalmazza, a kötetre a szókimondó tartalom matrica is rákerült, szerintem max 12-es karikát érdemelne, egy-két elejtett "basszameg" nálam még nem verte ki a biztosítékot.

A történetet Bendis jegyzi íróként és Michael Gaydos rajzolta.

 Az egészet áthatja egy ilyen krimiszerű hangulat, magánnyomozósdi, vagy ahogyan Jeph Loeb (Marvel vezérigazgató helyettes)írja a képregényben idézett előszavában: ezt egyfajta "noir képregénynek" lehet nevezni.  Elvileg ez a történet képezi a népszerű sorozat alapját,  én megvallom,  a sorozatot nem ismertem, de lehet,  hogy ennek a képregénynek a hatására el fogom kezdeni nézni.  Ha ezt a hangulatot adja vissza, akkor mindenképpen megér egy próbát. 

 Na de hogy néhány szó a képregényről is essék,  engem teljesen megvett.  Annak ellenére,  hogy a rajzok korán sem tekinthetők tökéletesnek,  valahogy mégis a hangulata elragad.  Nekem mondjuk a balfasz magánnyomozó, Ford Fairlane kalandjai jutottak eszembe arról lepukkant irodáról, ahol Jessica dolgozik, várja a kuncsaftokat, miután felhagyott a csicsás testhez simuló hacukában történő világmegmentéssel. A rajzok (pusztán rajongói szemmel)  első látásra nem okoznak instant vizuális orgazmust,  de tökéletesen illenek szerintem magához a történet hangulatához.  A színezés is olyan szürke, sötét, önmagában egy nyomasztó hangulatot teremt. Szinte éreztem, hogy Jessica az én képembe  fújja  a cigaretta füstöt. Annak ellenére, hogy egy szuperhős képregényként írható le,  korán sem mondható átlagosnak. Éppen ezért nem mondanám,  hogy bárkinek előszeretettel ajánlom. Szerintem kell ehhez egyfajta lelkület.  Nekem személy szerint bejönnek ezek a nyomozós mutánsos sztorik, lásd X-factor,  ezért én,  bár filmekben nem vagyok oda a krimiért, nagyon élveztem.

Annak ellenére,  hogy egy vaskos kötetről van szó, sajnos egy este alatt el lehetett olvasni. A kiadó megint szép munkát adott ki a kezéből, és nagy szó, legalábbis eddig nekem egy kiadványban sem tűnt fel, ebben bizony voltak bántó elütések. Remélem a jövőben nem lesz már ilyen, ahogyan korábban sem fordult elő.

A képen a kiadvány, azaz Jessica Jones: Alias (Fumax, 2018. keményfedeles)

Sziasztok!

El szeretnék mesélni nektek egy történetet egy nagyon jól sikerült vásárlásról. Történt ugyanis, hogy kupon napok lévén Libriben jártam, és a képregényes stóchoz érkezvén két Fumaxos köteten akadt meg a szemem. Mindkettő be volt már harangozva, de nem rendeltem elő egy olyan fogadalom miatt, amit gyűjtőként nehéz betartani, mármint hogy nem kezdek új sorozatok, vagy a konkrétan gyűjtött sorozatokhoz nem kapcsolódó történetek megvásárlásába. Ezt utóbb már nem sikerült betartani, mert ahogy megláttam a Conan kötetet, nem tudtam ott hagyni, annyira pofás, szóval csippant a vonalkód a kasszánál és egy újabb kötettel lettem gazdagabb (a pénztárcám meg vékonyabb egy pár ezressel).

Nehéz fába vágtam a fejszémet ezzel, hogy erről a kötetről akarok írni. A jóról értékelést mit lehet írni? Azt, hogy minden ízében király kötet, mind a sztorikban, mind a megjelenésében. De ennyiben nem fog kifulladni az írásom, mindenképpen meg akarom hozni a kedvét azoknak, akik eddig gondolni sem mertek a kötet megvásárlására.

Conannel kapcsolatban csak csekély előéletem volt. A Schwarzenegger főszereplésével készült 1982-es filmet is nem oly régen láttam, amikor egy unalmas estén, vérgőzre szomjazva poroltam le a DVD-t. A filmnek volt egy hangulata, kicsit komolyabban vette magát a kelleténél, nyilván az idő vasfoga sem tett neki túl jót, de egyszer megnézhető darabról van szó, kötelezőnek nem mondanám (lehet mások máshogy látják). Egy ízig-vérig fantasy akciófilm gumikígyóval, felfújt izmokkal és pózolással.

Gyerek koromból emlékszem egy rövid, két évadot megélt sorozatra Conan, a kalandor címmel, amit gyerekként éveztem, most a képregény elolvasása után ismét megnéztem az első részt. Amellett, hogy egy-egy színész kínosan pojáca, mellette a főszereplő elég hitelesen játszik, és a sorozat hangulata is a képregényt idézi mind humorában, mind cselekményében. Lehet, hogy majd újra fogom nézni.

Maga a karakter Robert E. Howard író (1906-1936) fantasyhőse, barbár, a mágia, a boszorkányság esküdt ellensége, akinek a kardja kegyetlen, a cerkája meg mindig hegyes :D Howard számos novellát írt a barbár főszereplésével, amik mind a fantasy műfajába tartoztak, egybefüggő történetet viszont nem alkotnak. Ezek a novellák az alapjai a képregénykötetben megjelent történeteknek.

A kötetet íróként Roy Thomas jegyzi, aki a Marvel és a DC égisze alatt is számtalan történetet írt. Jelen kötet egy elég hosszú olvasmány volt nekem. Nem feltétlenül a szöveg mennyisége, hanem épp a rajzok milyensége okán is. Habár a kötet fekete fehér, egyes történetek rajzolói olyan munkát végeztek, hogy beleveszik az ember az egyes panelekbe. Conant a legtöbb rajzoló ugyanolyannak képzelte el, a megjelenítései között számottevő különbség nem észlelhető, a nőalakok, vagy épp a tájak között viszont annál inkább. Van, hogy egész oldalas képen mutat be egy-egy tájat, dzsungelben romos templomot, ami aztán lélegzetelállító. A mellékszereplők kidolgozottsága elég hullámzó, a nőalakok, akik a történetekben a központi alakokat jelentik, nagyon szépen vannak ábrázolva. Olyan rajzolók működtek közre, mint Barry Windsor-Smith, Jim Starlin, Al Milgrom, John Buscema, Pablo Marcos, csakhogy a nekem legjobban tetsző történetek rajzolóit emeljem ki.

A történetek nagyon szórakoztatóak, Conan alakját egyáltalán nem így képzeltem el. Egy jó humorú, kedves, a nőket védelmező, és nem annyira udvarias alak ő, aki hol zsoldos, hol törzsfőnök, hol kalóz, vagy éppen egy hadsereg főparancsnoka. A lényeg, hogy Conan dolgába valahogy mindig valami hiba csúszik, általában egy nő, akit meg lehet védeni, majd lehet vinni :D A kötet humora finom, kecses, mint egy Conan féle barbár :D Példa erre, hogy amikor Conan hoppon marad egy királynőnél, nem sokat törődik vele, gyors felkap két macát, és már viszi is őket vigasztalódni :D A képet is azért választottam, mert jól szemlélteti, milyen poénok vannak benne. A Vörös Szonjás történet szerintem amúgy is a legjobb.

Nagyon szerethető könyv lett ismét a Fumax Kiadó jóvoltából a polcom dísze, amit elolvasni nagyon jó élmény volt, teljesen más hangvételű, mint amihez a Marvel szuperhősképregényeire hangolódott olvasó (speciel én) hozzászokott. Vegyétek meg és olvassátok, mert hatalmas (remélem hamarosan kapunk második kötetet is).

A képen a képregényből kifényképezett panel általam (telefonnal) kiszínezett változata látható.

Conan kegyetlen kardja: kiadta a Fumax 2018-ban, 336 oldalon (keménytáblás).

Sziasztok! A héten megérkezett a következő bookdepos rendelésem. :) Ezúttal a Protectors of the Spiderverse-be (Web-Warriors) kóstoltam bele, annak is az első kötetébe (Electroverse). A kötet tartalmazza a Web Warriors 1-5 számait és az Amazing Spider-man 1. számát. A történetet Mike Costa írta és David Baldeón rajzolta.

A történet elég bonyolult, utána kellett olvasnom, hogy hogy jutottunk el eddig. :D Fontos tudnunk, hogy a Pókember név ebben a multiverzum kontextusában egy gyűjtőnév, mert egy csomó univerzum (Spider-Multiverse) van, különböző társadalmi renddel, emberekkel, Pókemberekkel, és szupergonoszokkal. A mindenki által ismert Pókember pl. a 616-os számú Föld lakója (Earth-616). Vagy ott van az önálló sorozattal megajándékozott Spider-man 2099, alias Miguel O'Hara, akit személy szerint imádok. De van olyan dimenzió, ahol Parker Peters egy szuperbűnöző sorozatgyilkos, és Octavia Otto doki (nő) pedig a jó kislány. A dimenziók pedig durván összekeveredtek, szabad lett az átjárás köztük, ez pedig megkavar egy csomó mindent.

A kötet elején nem sok támpotot kaptam. A rövid bevezető szerint interdimenzionális vámpírok (a Másikból ismert Morlunék) elkezdtek világról világra járni, és Pókokra vadászni, mintha trófeák lennének. A túlélők rájönnek, hogy együtt kisebb valószínűséggel harapnak fűbe. Összefogásuk pedig segíti egyben tartani az elesett Pókemberek világait is. Az élet és sors hálójának segítségével persze nem csak a Pókok utazgatnak, más is rájön a turpisságra, így két hadsereg csap össze a történetben egymással, csupa alteregókkal tele.

Ebben a kötetben találkozhatunk Spider-Gwennel, mint Spider-Woman (Earth 65), de itt van egy másik világból Mayday, aki Peter és Mary Jane gyermeke, William Bradockkal (Earth 833), aki ezt az egész dolgot összetartja, a szülődimenziója egyébként megsemmisült, Pókember Noirral (Earth 90214), akinek a szerkója nem egy megszokott forma. Van itt steampunk Lady Spider is, aki az elektronika nélkül fejlődött világban próbált meg boldogulni, szupererő nélkül. A legérdekesebb a 8311-es világból a lélegzetelállító Póksonka, alias Peter Porker, a pók, akit megharapott egy radioaktív malac, és szereti a szendvicset. A csirkéset.

Nos a történetben nem kell nagy fordulatokat keresni. Van egy bazi nagy Electro, aki szövetkezik egy csomó más világbéli Electroval, hogy együtt nyírják ki a védelmezőket. Emellett még egy csomó Oki Doki is segíti őket. Persze nagy csihipuhi a vége.

A humora elragadó, már-már cukiságba hajló, de a karakterekhez tökéletesen illik. Példa erre az, amikor az egyik Póki kérdezi, hogy miért nem csinálunk úgy, mint Xavier professzor, aki háborús özvegyektől nyúlta le a lóvéjukat. Erre a válasz, hogy de ő nem is... Nálatok talán nem. Vagy mondjuk az, amikor az egyik elrabolt Electro megkéri Gwent, hogy ne vágja többet szájba, mert a fogászatot nem állja a cég.

A rajzok nagyon ott vannak, rendkívül részletgazdagok. A színei gyönyörűek.

Ajánlom mindenkinek, aki nem egy vérkomoly történetet akar olvasni, hanem egy humoros, pörgős történetet, és az se zavarja, ha nem érti, mi történik. ;)

Sziasztok! A mai alanyom a Marvel + 2018. októberi különszáma, ami egy frankó kis Fenegyerek történet Brian Michael Bendistől.

Bevallom őszintén, hogy eddig még nem volt szerencsém DD történetet olvasni, a közönséget erősen megosztó Ben "Géza" Affleckes audiovizuális holokauszttól, khm, akarom mondani filmtől eltekintve csak képregényes crossoverekben találkoztam a piros jelmezes ördöggel, amikből nem igazán lehetett megismerni, de nagyjából a hős keletkezésével tisztában voltam.

A Marvel + most kivesézett füzete a Pokol konyhájának Királya című történetet tartalmazza (eredeti megjelenés: DD 56-60. The King of Hell's Kitchen, Marvel, 2004.) Megmondom a frankót, engem kilóra megvett.

A történet igen eltér az eddig megszokottaktól (és most jó lett volna egy hosszabb beharangozó, a Kingpintől már megszokott ez történt eddig oldalakkal), és elég nehéz volt összerakni, hogy mikor is játszódhat. Támpont, hogy a történet idején Jessica és Cage még csak várják a kis gézengúzt (a kislányukat a skrull Jarvis rabolta el, ha jól emlékszem a titkos háborúban). Most jön a SPOILER!

Nos Fenegyerek beagyal Fiskre, rájön, hogy esélye nincs a bűnözést megállítani, ezért, miután jól elagyabugyálja, átveszi Fisk helyét az alvilág élén, vagyis hát ez annyira nem úgy néz ki, ahogyan hangzik. Kikiáltja a nagyvilágba, hogy most már a Pokol Konyhája az övé, mindenki, aki akar valamit, az neki mondja, mert ő a főnök. Kicsit elvetette a sulykot nem? :D

Persze ez nagyon nem tetszik bizonyos néprétegeknek, főleg az ifjonti yakuzáknak, akik bizony szeretnék nem csak a piacból nekik járó szeletet, hanem az egész tortét, kezdve a DD által uralt városrésszel. És itt kezdődik a bandaháború, ami gengeszterfilmeket idéz.

A rajzok komorsága is segít, hogy a történet teljesen magával ragadja az embert. Az tetszett a legjobban, hogy ez a történet most nem a szuperhős csihi puhiról szólt, hanem egy bandaháborúba repít (ahol az egyik banda egyszemélyes, vagy mégse...). Eleve ez az alvilág megjelenítés, ahogy a bűnözők lényegében bármit megúszhatnak, hiába harcolnak a hatóságok, lebilincselő és elszomorító.

Azt hiszem, fogok még DD történetet olvasni. :)

A képen a képregényből kifényképezett panel.

Kiadta a Kingpin Kiadó, 2018. októberben.

Sziasztok! 

Haladunk tovább a Nagy Marvel Képregénygyűjteményben, már a 21. szám is megjelent, alakul az a gerinckép, már Vasember is lassan megvan. Ennek a kötetnek most sajnos más értelme sem volt. Leírom, miért.

Érthetetlen, hogy  miért van ekkora hype Deadpool körül. Még nem sikerült egyetlen értelmes történetet sem olvasnom róla, mondjuk lehet én választottam rosszul. Az agyonajnározott Killogy is egy gyenge, ötlettelen maszlag, de ez a WWH majdnem übereli, csak annyiban különbözik, hogy ötletesnek akar tűnni, de az ötletet is lopta. Az pedig kifejezetten zavar, hogy nem akarja magát komolyan venni. Emellett olyan képi világa van, hogy elkap a hányinger.

Deadpool különlegessége az, hogy áttöri a "negyedik falat", felismeri, hogy ő egy képregényhős, és minden megpróbáltatása miatt a rajzolókat és írókat hibáztatja. Emellett a saját világában senki nem hisz neki, elmebetegnek tartják. Ez sokszor pedig humorforrás. Ebben rejlik lehetőség. Vannak olyan megjegyzései, amik mosolyt csalnak az ember arcára, például amikor csak a nagymellűre rajzolt Domino mellei közé szorul a feje, és nem lát semmit tőle. A történetben ott rejlik a lopás, hogy pont egy ugyanilyen alapon nyugvó Buffy rész ugrott be, amikor nem tudni, hogy mi játszódik a főhős fejében és mi a valóság. Totál lopott ötlet és milliószor lelőtt poén. Nem értem, hogy egy Hulk világa után hogy férhet be egy ilyen sztori az NMK-ba. Elég hullámzóra sikeredik a minőség, így a történetek színvonala miatt.

A képi világa meg igen felnőttesre sikerül. Szakadnak a végtagok, repkednek a levágott fejek, fröcsög a vér. Csak ürülékkel nem dobálóznak, annyira azért nem primitív.

A kötet ismét nagyon szép. De rakhatnának ezekre a kötetekre egy karikát, mert ezeknek a képi világa túlmegy egy határon. Ha gyerek kezébe kerül, biztos lenne néhány kérdése anyukához-apukához.

Egyelőre nincs hír róla, hogy megjelenik-e még Deadpool a sorozatban, ha lesz, elolvasni biztos nem fogom.

A képen a képregényből kifényképezett, kicsit átvariált kép.

Kiadta a Hachette Fascicoli (2018.)

Sziasztok!

Eltelt ismét két hét, kézbe kaphattuk a legújabb NMK kötetet. A huszadikról írok most, a Hulk Világa második részéről.

Elcsesztem. Nagyon elcsesztem, hogy nem sorrendben olvastam a Hulk történeteket. Ez megérdemelte volna, és én is, hogy ne tudjam előre, hogy ez lesz. Már így jártam, azért az élmény nem volt így se rossz.

Fantasztikus történet ez a Planet Hulk, és sajnálom, hogy végig értem ezen a sztorin. Szerintem Pak kiemelkedő író, soha nem éreztem egy erőltetett húzást a történeten. Ez a kötet egyébként is rövid olvasmány, még a plusz sztori ellenére is, amit a végén még kaptunk.

Korábban már írtam, hogy nagyon tetszik a történet hangvétele, ez mostanra sem változott. Egy olyan világba repít el minket, amihez kevés foghatót találtak ki, és az, hogy ennek véget vetettek, elég kiábrándító. A szerelmi szál alakulása miatt, a gyönyörű rajzok hatására komolyan megsajnáltam Hulkot. Jól elintézték. Főleg, hogy olyan sok erőfeszítésébe került, hogy békét teremtsen a Sakaaron. Az idillt pedig megszakítja a tragédia. Hát komolyan kellett ez nekünk? :D

Korábban írtam a WW Hulkról, hogy mi vezetett odáig, hogy Hulk hazajön zúzni kicsit, szóval azt inkább nem ismételném meg, olvassátok el a korábbi bejegyzést. ;)

Nagyon tetszik továbbra is az NMK sorozat, jó kézbe venni a köteteket. Jó, hogy nem csak natúr képregényt, hanem kis ajánlókat olvashatunk, borítógalériákat, vagy éppen az író kis firkálmányait vehetjük szemügyre, hogy ő hogy képzelte el a szereplőket.

A képen a képregény egyik panelje, amit kifotóztam és kicsit felturbóztam.

Hulk Világa 2. rész, Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 20., Hachette Fascicoli, 2018.) Írta: Greg Pak. Rajzoló: Carlo Pagulayan, Aaron Lopresti.

Sziasztok! 

Ma a Hulk világa első részét vesézem ki, spoileresen. A történet a Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 19. részében jelent meg. A kötet az Incredible Hulk 92-99 számát tartalmazza.

A WW Hulkot a nyáron, amikor is a bookdepon volt egy jó kis akció, rendeltem meg és egyből neki is estem, ahogy megérkezett. Az értékelését a blogomon már olvashattátok. (link: https://peterporkerkepregenyei.blog.hu/2018/08/20/world_war_hulk_hulk_vilaghaboru_bemutato_spoileres)

Imádtam azt a történetet. Az előzményekkel sem vagyok másként. Ez a történet fantasztikus, a kötet - kis szépséghibáktól eltekintve - majdnem tökéletes. Tényleg megéri a gyűjteményre előfizetni.

A történet ott kezdődik, hogy a számításokba hiba csúszik, és Hulkot nem egy lakatlan bolygóra sikerül száműznie Reedéknek, ahogy gondolták, hanem a Sakaarra, ahol csak csupa jó dolog van, diktatúra, rabszolgaság, gladiátorharcok. Ebbe csöppen bele Hulk, és igazán jól is érzi magát. A szituáció ismerős lehet a Thor: Ragnarök című filmből, annyi eltéréssel, hogy a képregényben nem az altesti humor a nevettetés eszköze. Amúgy a történet nem is a humorával fogott meg, hanem az epikus hangulatával, az idegen bolygó élővilágával. 

Szóval Hulkot, a Zöld sziklát bebörtönzik, gladiátorrá képzik, és egy viszontagságokkal teli, számára kellemes, zúzással töltött időszak után ismét annak szentelheti az idejét, amit a legjobban szeret. Zúzni. Kis segítséggel, de leveti a rabigát, mellé áll egy csomó gladiátor, köztük a kedvencem Korg, a szelíd kőember, és Miek, aki egy nyeszlett kis bogáremberből órási szörnnyé változik egy váratlan pillanatban. Hálisten Korg nem egy együgyű fajankó, hanem tényleg egy szórakoztató, és hasznos szereplő, nem úgy, mint a családbarát Disneynél... Az uralkodóval történő huzavona közben, a folytonos csatározások közepette megvalósulni látszik egy helyi legenda, Hulkból így lesz Sakaarfi, akitől a megváltást várják a helyiek. Tetteit pedig csodák övezik.

Nekem személy szerint a tíz kedvenc történetem közé ékelte be magát ez a sztori. Amihez Greg Pak írói zsenije szerintem sokat hozzátett. Emellett a rengeteg lény, a színek, a rajzok dinamikája is olyan, ami mellett nem lehet elmenni. Szemet gyönyörködtetőek. És meg kell vallani, ez az intelligensebb Hulk is igen szórakoztató forma.

 A képen a kötetből egy kicsit átszínezett, átvariált panel látható.

Itthon kiadta a Hachette Fascicoli, a Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 19. számaként (2018. szeptember).

Sziasztok!

Nyilván az ember azért vásárol képregényt, hogy elolvassa. Én is előfizetője lettem az elejétől kezdve a Nagy Marvel Képregénygyűjteménynek, eddig volt mindig valami mást olvasni, ezért szépen sorban becsomagolva álltak a kötetek az elcseszett könyvtámaszok között, ami még rendesen se tartja őket. Ez volt eddig. Most odáig fajultam, hogy kibontottam az első kötetemet a képregénygyűjteményemből, addig addig szemeztem vele. Szám szerint a 18. kötetét, a Marvel Zombik címűt. Hát ez olyan beteg, hogy szavak sincsenek rá.

A gyűjtemény a Marvel zombik #1-#5 számát tartalmazza.

Az alap problematika ott indul, hogy egy alternatív univerzumban egy ismeretlen eredetű vírus miatt hőseink bezombulnak, és felzabálják a bolygó összes emberi lényét. Amikor rájönnek, hogy elfogyott a kaja, más dimenziók után néznek, Zombi Reed Richards nyit egy kaput egy másik dimenzióba, hogy onnan szerezzenek. Az aktuális dimenzió Magnetoja viszont ezt nem hagyja, önfeláldozóan bezárja a kaput, és a zombi dimenzióban ragad. Hát nem sokáig, mert kb. két perc alatt legyőzik, majd zombi Hulk széttépi és közösen megeszik. Szeretem a happy endet. No de nyilván nem ennyi a sztori, mert bomlásnak indult hőseink tovább eszetlenkednek. Na ebbe a haláli buliba rondít bele az ezüst utazó és Galactus, akik elég rosszul járnak, amikor a halhatatlan halottak őket is meg akarják enni.

Elég random dolgok történnek a képregényben, aminek a folyása elég következetlen. A humora viszont rohadt beteg. Nekem mondjuk pont tetszett, amikor az agyatlan hősök darabjaikra esnek szét, és próbálják magukat összerakni, vagy hogy azzal poénkodnak, hogy Peter megette May nénit és MJ-t.

Én speciel nem értem, miért van ez az univerzum annyira túlsztárolva. Kirkman szerintem amúgy is egy elég sablonos író, ha a Walking Dead képregényeket nézem, eléggé túl van becsülve. A könyvei is tele vannak sablonos karakterekkel, önismétléssel. Szóval nem is támasztottam nagy elvárásokat.

A rajzok minősége fantasztikus, de a tartalom az sokszor hányingert keltő, mininum 16-os karika (nem is értem, hogy a borítóra miért nem került fel).

A kötet nagyon szép, a történeten felül kapunk még borítógalériát, és ajánlót, ha szeretnénk még hasonló förmedvényt olvasni.

A képen a Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 18. része (Hachette Fascicoli, 2018.)