Sziasztok!

Ma a Dredd bíró: Mechanismo képregény bemutatójával jelentkezem. Tudom, a múltkor az Átkozott Föld (Cursed Earth Saga) bemutatója után a Day The Law Died-ot harangoztam be, de a Relic Hunter facebook oldalán lesz egy azzal kapcsolatos bemutatóm, így most ugrottam egyet, jön a Mechanismo, majd pedig a filmképregény is itt a blogon.

A Mechanismo '92-'93-as, a Judge Dredd magazinban megjelent történeteket tartalmazó 2009-es kiadású TPB.

John Wagner írta, Colin Macneil, Peter Doherty és Manuel Benet rajzolta. Egy rendkívül mozgalmas, látványos akcióorgia, amiben Dredd majdhogynem csak mellékszereplő...

A Mechanismo project lényege a létszámhiányos bírói kart robot bírókkal feltölteni. Dredd ennek nem örül, mert alapvetően nem kedveli a robotokat. :D Megérzései nem alaptalanok. A robotokat rendkívül erős páncélzat védi és fegyverzetükkel tömegeket képesek pillanatok alatt likvidálni. Viszont nem értik az emberi viselkedést, az érzelmeket, ezért Dredd azért küzd, hogy ne alkalmazzák a hideg számítások alapján működő gépeket. A Mechanismo program a kezdeti sikerek ellenére félresiklik. Számtalan meghibásodás történik a 10! harci robot egységben, ami miatt rendkívüli káosz alakul ki Mega City 1-ben. 

Szóval a robotok közül 3 meghibásodik. Eleinte az egyik csak 6 év börtönre ítél egy csokipapír eldobásáért majd a zebrán való helytelen átkelésért lövi szét a térdét egy "jogsértő" járókelőnek a hiperértékeny droidbíró. A meghibásodások miatt visszahívják a szériát, viszont az 5-ös egység meglóg, el is indul a hajtóvadászat.

5-ös ámokfutásba kezd, először ártatlanokat öldököl halomra, majd a bírók ellen fordul. Végül egyetlen megoldás látszik helyesnek, bevetik ellene a második szériát. Dredd végül egy cselnek hála talán eléri, hogy ne adják az ítélkezést robotok kezébe.

Szerintem egy nagyon jó történet a Mechanismo. A rajzok nagyon szépek, élvezetesek a színek, egyedül talán az zavart, hogy Manuel Benet nem tud női arcot rajzolni. Az utolsó fejezet az övé, és a főbírót nem sikerült sok helyen női lény kinézetűnek rajzolni. Egyébként le a kalappal a rajzolók előtt. A régi fekete-fehér Dredd képregényekhez képest azért más ez minőségben. Egy jól megvalósított albumot kaptam kézbe, masszív vastag papíron. 

Remélem tetszett az ismertetőm, legközelebb itt a blogon a filmképregény következik, a Relic Hunter oldalán pedig a Day The Law Died, ami Dreddet illeti (lesz még addig két nagyon király cikk!). Keressétek a relichunter.hu oldalt is a korábbi cikkeimért. :)

Köszi a figyelmet ismét.

Sziasztok!

Hello ismételten!

Sajnos nem volt szerencsém anno a Kaland, Játék, Kockázat könyvekhez, viszont úgy gondoltam, hogy tudok élvezni egy ilyen könyv alapján készült képregényt. Tévedtem. Megjegyzem, lehet bennem van a hiba, hogy többre vágytam.

Nagyon szeretem a magyar Chameleon Comix képregényeit. Általában elmondható, hogy jól válogatnak a posztapokaliptikus történetekből. Ez alapján felbuzdulva, meg mert a Café Postnuclear anno nekem nagyon bejött, megvettem az Országút Harcosát.

Eleinte nem sokalltam az árát. Egy keménykötéses modern képregény megér ennyit. Amikor megérkezett, akkor szembesültem vele, hogy a kötet vastagsága inkább vékonyság (kemény kötésben a 104 oldal nem mutat olyan jól). A képregény elolvasása 20 percet vett igénybe, hiába 104 oldal. Miért ilyen rövid olvasmány? 1. Alig van benne szöveg, az is ergya. 2. A rajzok rendben vannak, de nem annyira kiemelkedőek, hogy akár egy gyors rápislantással el ne intézném. De azért az, hogy egy rajzot kinyújtunk egy vagy két oldalra, elég alibi szagú és ilyen panelből rengeteg van a kötetben.

A történet sablonos. Vírus, kihalt az emberiség nagy része, martalócok (Pusztulás Kutyái), medmexezés stb. A főszereplő egy De La Rosa nevű hölgy, aki autóversenyzőként kereste a kenyerét az apokalipszis előtt. A gonosz martalócok már rettegésben tartják a vidéket, lövöldöznek is ezerrel a hősünk golyóálló személygépjárművére. Találkozik egy huszadik senkivel, akiről kiderül, egy menedékhelyen élte vidámnak nem mondható életét, majd a családját megölték az útonállók. De jaj nekünk, van még egy Új menedék, ahova el lehet kocsikázni. Mindenféle problémákba ütköznek hőseink. Megreped a harcban a benzincső, amit egy jótevő megjavít, defektet kapnak, amit Rosa secperc alatt kijavít, majd a csajt megmarja egy kígyó, és a nyomukban is vannak a gonosz senkiháziak, és hiába rakétázzák szét a feneküket, végül elérik a célállomást. és a szétlyuggatott autót is megjavítják. Bár hogy hogyan kerültek végül biztonságba, és hogyan győzik le a Kutyákat a menedéken lakók, nem kapunk választ, mert egyszerűen az a rész kimaradt.

A párbeszédek kínosan tőmondatosak. Az író meg sem erőltette magát. Vannak olyan egész oldalak, ahol a kerékcsikorgatás hangjain és a "Neee!" kiabáláson kívül egy kumma szöveg nincs. Nagyon személyiségeket se keressetek a történetben (?), mert nincsenek. A főgonosz a szokásos sablon, hogy miért kezdte el üldözni a főszereplőnket és miért kellett neki pont ez az autó, jó kérdés, erre nem kapunk választ. Viszont sok helyen találhatunk Bummot, meg Bammot, olyakor az egész oldalon csak ennyit.

Megjegyezném még, hogy ötezerért képregényt olvastam volna, nem az alkotók egymásról írt sztorijait, amik a kötet végén találhatók. Nem is értem, miért kellett ehhez ennyi ember, hogy megalkossák. 104 oldal 20 perc olvasási idő azért csúnya teljesítmény, mert én nem vagyok egy felületes képregényolvasó. Ezt is próbáltam lassan olvasni, nézegetni, de a képi világa sem kötött le. Ez most nagyon nem az én ízlésemnek való portéka volt.

Elég is ennyi.

Sziasztok.

Sziasztok! A könnyebb visszakereshetőség érdekében egy ismerős tanácsára elkezdem feltöltögetni ide is a Relic Hunter facebook oldalra korábban megjelentetett bejegyzéseket. Olvassátok szeretettel. ;)

Az utóbbi pár napban megszokhattátok, hogy minket is elkapott a közelgő karácsony heve. Ennek megfelelően ma egy megható karácsonyi Spawn történettel jelentkezem, a Spawn 39. számában (nálunk a Kezdetek kötet 7. részében) olvasható karácsonyi tanmesével.

Ebben a történetben egy szerény körülmények között élő csonka család karácsonyába csöppenünk bele. Az édesanya több helyen dolgozik, hogy el tudja tartani két gyermekét. Így van ez az ünnep során is. Őket is megilletné végre egy kis karácsonyi csoda. Nemde?

Úgy esik, hogy a kis Greggy egyedül marad otthon éjszakára, hogy várja a Mikulás érkezését. Eltökéli, ha törik, ha szakad, meglesi a Piros Ruhást, és rénszarvasait munka közben. Kikészíti tehát az ilyenkor szokásos dolgokat a Mikulásnak, süteményt, tejcsit, és amikor a tetőn mozgást hall, önkívületi állapotba kerül. Hát csak eljött, itt van! Akit viszont Mikulásnak néz, az nem más, mint Santa Spawn, aki a zsákját bankrablók hullájának darabjaival rakja tele, abban virgácsot és ajándékot biztos nem találsz.

Spawn meg is bünteti a kis krampuszokat, úgy karácsonyi módra. Ebben a történetben nem Rudolfnak van piros orra, és a csengettyűszó helyett is csak lánccsörgés visszhangzik a sikátorokban. A bankrablók pórul járnak, elviszi őket a pokoli hadsereg főparancsnok várományosa, a kis Greggy pedig már éppen azt gondolná, hogy kimaradtak a Mikulás listájáról, amikor megpillantja a tűzlétrára pottyant bankjegyköteget.

A kisfiú szépen becsomagolja, hogy örömet okozzon édesanyjának, aki nem tudja hova tenni a váratlan ajándékot. Honnan szerezte a kis Greggy ezt a rengeteg pénzt? Tényleg a Mikulás járt volna arra? Létezhet ekkora csoda? Lényegében mindegy is, a jószívű édesanya a pénzt a tömbház lakóinak készített karácsonyi vacsorára költi, mert a családnál és a barátoknál fontosabb nincs ezen a világon.

Így okozott Spawn egy felejthetetlen karácsonyt a kis Greggynek és barátainak.

A mellékelt képek között látható a borítórajz, és a magyar kiadásból kifényképezett panelek (Spawn Kezdetek 7. kötet – Infinity 2018., rajzok: Greg Capullo).

Jó karácsonyi készülődést és ráhangolódást kívánok mindenkinek!

Eredeti bejegyzés: https://www.facebook.com/1586395678054417/posts/3061484593878844/

Sziasztok!

Egy hónapja, hogy nem jelentkeztem a blogon, ezalatt az idő alatt viszont, aki követi a Relic Hunter facebook oldalát, az találkozhatott velem. Ott mindig az adott hét témájának megfelelő képregényes bemutatóval szoktam jelentkezni.

A mai alanyom, viszont nem illik bele egyelőre egyik ilyen témába sem, viszont színvonala és a bennem iránta kialakult érzelmek miatt méltó a bemutatásra, ezért szeretném nektek ezt most megejteni. Ez a Saga képregénysorozat, aminek nemsokára jön a 4. része. Brian K. Vaughan (többek közt Y - Az utolsó férfi szerzője) írta és Fiona Staples rajzolta.

Első benyomásra a képregény nagyon durva. Vegyük a kezdő képsorokat, ahol a főszereplő hősnő épp világra hozza hibrid gyermekét, közben az "Azt hiszem, beszarok!" mondatot ordibálja, első paneleknek erős. Erre még rátesznek egy lapáttal, hogy férje, erre alkalmas eszköz híján elharapja a köldökzsinórt. 

Ha maradt még olyan, aki tovább olvas, folytassuk is. ;)

A történet egyébként fantasyval átitatott scifi ponyva, simán emészthető kategória annak, aki nem riad meg gyulladt heréjű háromszemű óriásoktól, vagy aknára lépett hulla szellemétől, aki egyébként a bébiszitter a történetben. Olyan személyeknek is ajánlom,  akit nem borzaszt el az ember és a pókszerű mutáns űrlények közötti szerelem.

A főszereplők egyébként egy modern Rómeó és Júlia történetbe csöppennek, csak itt nem családok háborújáról van szó,  hanem egy bolygó és a holdja közöttiről. Ebbe a háborúba aztán mindenféle népség becsatlakozik. Ebben az időszakban szeret egymásba egy katona és az általa örzött hadifogoly.  Az ő kapcsolatuk a háború végét eredményezheti, aminek nagyon sokan nem örülnek.

 A történet fantáziadús, színes,  humoros,  kellően bunkó, és több helyen túlfűtötten szexuális. Tehát mindenben bővelkedik,  amire az embernek szüksége lehet egy képregényben.

Pusztán kedvcsinálóként,  olyan idézhető és örökbecsű szövegeket tartalmaz,  mint például: 

"Az óriás gonosz űrmagzat fekete trutyit lőtt ki a szeméből!"

Sose gondoltam volna,  hogy ehhez hasonló mondatot bármikor is fogok olvasni.

Összességében mindenkinek ajánlom,  aki nem riad vissza a meghökkentő képi megjelenítéstől  és a szókimondó szövegtől. A rajzok nekem nagyon tetszenek, tetszik az, hogy egyébként a leírva gusztustalannak ható  karakterek is lehetnek vonzóak a szemnek.  erre igazából példa az Űzés nevű, a képen látható pókszerű fejvadász, aki első ránézésre nem bizalomgerjesztő, de a szerelmes férfi szemszögéből nézve már teljesen más a helyzet.

Itthon kiadta A Pesti Könyv Kiadó, limitált keményfedeles és tpb formátumban.

 A képen látható a főszereplő szerelmespár,  a "mellyes" pókasszony fejvadász maca, valamint a droid hadsereg egyik helytartója amint tisztelettel kéri katonáit hogy takarítsák le a kocsifelhajtóját.

 Köszönöm a figyelmet, amennyiben további képregényes tartalmakra vagytok kíváncsiak, keressétek a Relic Hunter Facebook oldalát ahol hetente képregényes bejegyzéssel készülök.

Sziasztok!

Sziasztok! Mai nap a Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 43. és 44. számában megjelent Garth Ennis-féle Megrorlót vesézem ki. Ezúttal spoileresen.

Örültem, amikor a Megtorló került a kezembe, mert Garth Ennis írásaiba szerettem volna betekintést nyerni, mert a Prédikátort egy általam meg nem nevezett ok miatt kihagyom. Hálisten a Megtorlót is Steve Dillon rajzolta, aki a Preachert is, már nem bánok semmit. Jöjjön, aminek jönnie kell.

A történet elején Megtorló hazatér egy angyali találkozás után, és el is kezdi a megtorlást, de még hogy. Életszerűen indul a történet. A maffiával szemben nehéz fellépnie, ezért szépen, külön-külön becserkészi a tagokat. Ebben még volt is fantázia. Frank amúgy sem egy jó fiú, szereti az ellenségeit vonat alá lökni, cafatokra robbantani, szóval módszerei változatosak. A lényeg, hogy a bűnös elemek lilvidálásra kerüljenek. Csodálkozom, hogy eddig a maffiacsalád képes volt túlélni, mert szerintem ezek a világ leghülyébb maffiózói. Hogy lehet valaki akkora barom, hogy egy állatkerti üldözés során önként beugrik a jegesmedve kifutójába, ahol simán széttépik a feldühödött jegesmedvék? Kész voltam. Szóval Frank Mr. Smithként beköltözik egy házba, ahol 10 perc alatt kiderül ki ő, így veszélybe sodorhatja a jóakaróit.

Számomra a legvisszataszítóbb az, hogy az egész egy kommersz, eltúlzottan erőszakos, következetlen massza. Frank egyik jelenetben visel golyóállót, majd amikor kell a feszkó, az író elfelejti felöltöztetni, hogy szitává lőhessék, hogy lehessen aggódni érte. Nem aggódtam. Van még három megtorlóutánzat a történetben, akik közül a pszichopata Pap kifejezetten tetszett, a végén persze meghal, csak hogy sajnáljam. :( Röhejes, hogyan intézi el a megölésére felbérelt Oroszt is (harmadik kép), aki nekem ártalmatlanabbnak tűnt, mint a jó öreg Shrek. Az is volt.

A rajzok szerintem átlagon aluliak, Isten Nyugasztalja Dillon bácsit, de ezek olyan statikusak, egysíkúak, hogy el sem tudom képzelni, hogy ezek az emberek mozognak. Úgy néznek ki, hogy mindannyian a fogaik között hasbeszélnek. Kedvencem a Stallone fejű Frank volt. Kifejezetten zavart, hogy a golyók narancssárga csíkot húztak minden panelen.

Nem mondom, hogy nem voltak jó pillanatai, de alapvetően egy kommersz, igénytelen, eltúlzottan véres, és céltalan képregénynek tartom ezt, és nem értem, miért került ez beválogatásra a sorozatba.

A képen néhány elborzasztó panel. Köszönöm a figyelmet.

Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 43-44. Üdv újra itthon, Frank! (Suvet, 2019.)

Sziasztok!

A héten megérkezett a Spawn csomag. Ennek kapcsán kerül bemutatásra a Sam és Twitch Teljes Gyűjtemény 1. kötet, ugyanis ez olyan cím volt, amit nem hagyhattam egy percig sem porosodni a polcon. Az ivadék 15. és 16. kötete is a csomagban volt, ők a következők a sorban.

 A kötetre tavaly a Spawn előfizetés keretében vakon fizettem elő, korábban még nem hallottam erről a sorról. Igazából a bizalmam megalapozott volt, mind Mcfarlane pokolivadéka, mind a magyar kiadó eddigi tevékenysége nem adott okot a kétkedésre, hogy ez a kötet is meg fogja érni az árát. Összesen 13 fejezetet tartalmaz a nyomozók életéből.

A kötetet Brian Michael Bendis írta, aki nekem az Ultimate Spider-man (Újvilág Pókember, vagyis itthon Csodálatos Pókember v2) címről volt ismerős, ezen kívül még ami beugrott, az Új titkos háború. A munkásságát illetően kicsit hiányosak a tapasztalataim, de úgy gondoltam, ha nem is bonyolítja túl a sztorit, azért nem lehet ez majd rossz, ha a Toddfathernek is bejött a munkája. A rajzokért többen felelősek, az első 8 részt Angel Medina, a maradék négyet pedig Jamie Tolagson és Alberto Ponticelli rajzolta.

A történetek nekem alapvetően tetszettek. Bendis, ahogy gondoltam, nem bonyolítja túl őket, próbál életszagú dolgokkal operálni mind a történetvezetésben, mind a szereplők viselkedésében. Nekem annyi volt zavaró, amikor letettem a könyvet, 1., hogy véget ért (egyelőre), 2. hogy néhol úgy éreztem, mintha nem lett volna teljesen elvarrva minden szál, mintha túlvállalta volna magát az író (ez utóbbi főleg az Udaku történetében volt érezhető számomra).

A rajzok tekintetében nekem Angel Medina rajzai tetszettek a legjobban. Egyszerűen annyira hozza Mcfarlane stílusát, hogy fel sem tűnik, hogy nem ő rajzolta. A karakterek az összes történetben tökéletesen felismerhetőek, de az első 8 fejezet zseniális. Azért a színek sem kutyák, a képi világa egy az egyben a Spawn világát idézi, ami tudjuk, üdítő a szemnek. A középső történet kicsit pasztelles ábrázolásmódja a hangulatához igazodik, az egy igazán nehéz nap történetét írja le, és az ember végig érzi, mi lesz a nehéz nap végkifejlete. Aki pedig kitalálta ezeket a spéci szövegbuborékokat, az díjat érdemelne, olyan pökhendin vannak odafirkantva, hogy kész voltam, amikor megláttam, olyan laza.

Spoilermentességet ígértem a címben, szóval ennek megfelelően írnék a történetekről is, hogy semmi poént ne lőjek le. A két gyilkossági nyomozót már ismerjük, igazi személyiségek. Az egyikük Sam egy lusta, tohonya bunkó, aki a legnagyobb mészárlás helyszínén, levágott emberi testrészek között is képes egy pizzát lenyomni, Twitch pedig az ízig-vérig kopó, mindenre odafigyel, és persze ki látott már szemüveges mesterlövészt? :D Ők vannak mindenkinek a célkeresztjében, de tényleg mindenkiében. Néhány szó a történetekről:

Az Udaku történetében egy olyan szó kerül elő, aminek hallatán a spiclik egyből fejbelövik magukat. A második sztoriban egy igazán nehéz napját ismerhetjük meg valakinek (szerintem brutálisan jó sztori). A harmadikban pedig betekintést nyerhetünk a boszorkányok mindennapjaiba.

A történet humora nálam 10/10. Kellően bunkó szóhasználat, a rendőrök egymás közötti ugratásai csak még valóságosabbá teszik az egészet.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a krimiket, kis természetfeletti beütéssel, Spawn rajongóknak pedig kötelező. Amit még megjegyeznék, hogy a kötetben egy helyesírási hibát nem találtam, amire pedig nagyon allergiás vagyok. A magyar kiadásért köszönet a közreműködőknek. Nagyok vagytok.

A képen a kötetből kivett néhány kép van montázsba szedve.

Sam és Twitch Teljes Gyűjtemény 1. Kötet (Infinity, 2019.)